Homlokzati nyílászárók - árnyékolástechnika

Napvédelem, árnyékolás, rovarhálók

Dátum: 2010. augusztus 31. - Utolsó frissítés: 2018. január 27.

A napvédő üvegezésen kívül természetesen nagyon sok külső és belső oldali árnyékolástechnikai megoldás létezik. Általánosan elmondható, hogy a külső oldali megoldások hatékonyabbak, mert a nap melegét a nyílászárón, így a lakáson kívül rekesztik. A nyílászárókhoz a redőnyök, a zsaluziák (lamellás árnyékolók) a zsalugáterek, rovarhálók kapcsolódnak leginkább, így most ezekkel foglalkoznánk.

A beépített nyílászárók megfelelő előkészítése a redőnyök fogadására nagyon fontos feladat, tehát célszerű időben eldönteni: szeretnénk-e redőnyt, zsaluziát, s ha igen, milyet?
Új épületeknél elsősorban a vakolható megoldások a jellemzőek. Akár redőny, akár zsaluzia készül, nagyon gondosan kell megtervezni a nyílás feletti áthidalót, ügyelve az árnyékoló doboz mögötti megfelelő hőszigetelésre. A napi kivitelezési gyakorlatban ez nagyon sokszor probléma!

Redőnyöknél a kézi mozgatás esetén a gurtni bevezetését érdemes végiggondolni. Az ablak pántos oldalán /ha itt kell megoldani a bevezetést/ szinte minden esetben tokszélesítés szükséges. Erre érdemes odafigyelni, mert előfordulhat, hogy az ablakszárnyat az automatától /gurtnisdoboz/ nem lehet 90 fokban kinyitni.

Motoros mozgatás esetén nincs ilyen probléma. Itt a működtetés történhet kapcsolóval vagy távirányítóval, akár programozott vezérlés is lehetséges. Figyelem: áramszünet esetén a redőnyök nem mozgathatók!

Külső tokos redőnyök

kulsotokos redony
A legegyszerűbb műszaki megoldás az utólag a nyílászáró elé szerelhető látszó külső tokos redőny. Esztétikailag a legkevésbé szép, de egyéb okok miatt a leginkább alkalmazott megoldás. Célszerűen kész felületű /vakolt v. burkolt/ falnyílásba kerül az építkezés befejező fázisában. Régi épületeknél sokszor az egyetlen szóba jöhető redőny megoldás. A tok anyaga többrétegű bevonattal ellátott acél v. porszórt alumínium lemez, a redőnylábak ill. teríték műanyag vagy alumínium.

Mivel a redőny az ablak előtt van, így belóg az üvegfelületbe, fényt vesz el. Szokásos megoldás az ablak felső tokszerkezetének szélesítése /toldózása/, mely a redőnyszekrényt belülről takarja. Rendkívüli előnye a könnyű javíthatóság, cserélhetőség, hiszen az épület egyéb részeit nem kell megbontani a leszereléséhez.

Vakolható külső tokos redőnyök

vakolhato redony

A redőny a nyílászáró elé kívülről, arra rászerelve, de a nyílászáró tetejétől kb. 15 cm-t feljebb tolva kerül elhelyezésre. Nem lóg be az ablakba, viszont eltolt síkú /külső oldal feljebb/ áthidaló kialakítása szükséges. A redőnydoboz egy vakolósínt kap ill. a doboz előtt styrodur /poliuretán/ szigetelést a vakolhatóság biztosítására. Ez a felület így a falsíkkal egybe vakolható. A redőny javítása kívül, a tok alján lévő szerelőfedél levétele után lehetséges. A felhasznált anyagok az előzőhöz hasonlóak.

Beépítése a nyílászáró beépítés után, a külső vakolás előtt szükséges.  

A műszaki megoldás - ár - esztétikum szempontjából a legjobb variáció, új épületnél igényesebb esetben kedvelt megoldás. Régi épületnél az áthidaló megléte miatt csak ritkán alkalmazható.


Föléépített belső tokos redőnyök

A redőny a nyílászáró tetejére rászerelve, a belső tér felé néző tokkal, a nyílászáróval egyidőben kerül elhelyezésre. Általában lépcsős áthidaló kialakítás szükséges /itt a belső oldal kerül feljebb/, a külső oldalon így ún. kötényfal alakul ki, mely kívülről takarja a redőnyszekrényt. A redőnytok kb 18-20 cm magas. A tokot belülről elburkolni nem vagy csak részlegesen szabad, mert a javítás lehetőségét a belső tokburkolat kipattintásával kell biztosítani. A redőnytokon belül elhelyezett formára vágott styrodur /poliuretán/ hőszigetelés biztosítja a megfelelő hővédelmet.

A redőnytok készülhet a külső oldalon vakolósínnel, ebben az esetben nem kell a lépcsős áthidaló kialakítás, hiszen a vakolható külső tokos redőnyhöz hasonlóan kerül a külső rész kialakításra.

Ezt a föléépített redőny megoldást alkalmazzák új épületeknél is, de ideális a régi típusú belső tokos redőnyös ablakok cseréjénél.


Zsaluziák - raffstore-ok /külső lamellás árnyékolók/

hellazsaluNapjainkban a használatuk az irodaépületekről egyre inkább átterjedt a lakóépületekre is. Nem véletlen, hiszen a redőny a napvédelmet csak sötétítés mellett éri el. A nappali tartózkodásra szolgáló helyiségeknél viszont ez komoly probléma. A zsaluziák viszont erre kiválóan alkalmasak, hiszen a leeresztett zsalulevelek tetszés szerint nythatók-zárhatók a napsütéstől függően. Nagyméretű, akár 3-3,5m széles elemekben is gyárthatók, tetszés szerint napfény- és szélérzékelővel ellátva. Mozgatásuk célszerűen motoros /távirányítóval, kapcsolóval/. A redőnyökhöz képest magasabb árfekvésben érhetők el, de praktikusságuk miatt egyre többen választják.

Sok esetben ezt is vakolható dobozzal szereljük, de sokszor készül látszó dobozos változatban is.

Lehet kombinálni egy épületen belül a redőnyökkel, helyiségektől/funkciótól függően.


Zsalugáterek

A zsaluk kedvelt árnyékolók különösen fa nyílászárók esetén. Ma már megfelelő vasalattal igényesen, jó minőségben biztonságosan gyártható. Tervezésénél ügyelni kell az ablakok mellett a zsalutáblák nyitásához elegendő szabad falfelületre. Célszerű minél kisebb szárnyakat választani, 80-90 cm-nél nagyobb egy irányba nyitandó táblaszélesség nyitás esetén csuklópántos /harmonikaszerűen összehajtható/ zsaluk készíthetők.

Léteznek ún. zárt lamellás ill. ferde /nyitott/ lamellás fix zsaluk /itt a zsalulevelek nem mozgathatók/, ill. mozgatható lamellás szerkezetek egyaránt. A zsalutáblák mozgatása történhet a szokásos módon kézzel vagy belülről hajtókarral /kényelmesebb/

Anyagukat tekintve a fa zsaluk természetesebbek, de készülnek műanyagból, alumíniumból is ilyen szerkezetek.


Rovarhálók, napvédő hálók

A legegyszerűbb megoldás a fix rovarháló, itt a keret alumínium, esetleg műanyag. Rögzítés a nyílászáróhoz kapcsokkal esetleg csavarozással. Fontos a belülről szerelhetőség /egy-egy kivételtől eltekintve/

Népszerűek a mozgatható rolós szúnyoghálók, önálló szerkezet esetén itt egy alumínium tokban elhelyezett rugós tengelyre csavarodik a háló. Lehúzott állapotban az alsó zárólécbe beakasztva, vagy oldalra rögzítve lehet a hálót fixálni. 

Élettartamát a rugó minősége határozza meg, javasolt a rovarháló időnkénti felhúzása a nyári hónapokban is a rugó elfáradásának megelőzése miatt. A javasolt max. méret kb. 2 m2.

Elhelyezhető a szúnyogháló tengely a redőnyszekrényben is, ilyenkor a redőny és a háló egymás előtt ún. dupla redőnylefutóban mozgatható egymástól függetlenül. Fontos szempont a javíthatóság /pl. sokadik emeleten beépített vakolható tokos redőny esetén is tudni kell rugót, vagy hálót cserélni/

Nagy méretű hálók esetén alu. keretes nyitható ajtók, vagy alu. keretes tolóajtók, ill. pliszék készíthetők.

Az egyszerű rovarháló helyett ezekbe a szerkezetekbe sűrű szövésű ún. napvédő hálók is tehetők, a nap melegének akár 50-70%-át is képesek ezek a hálók kiszűrni.